Linkek a témában:
A metál haldoklik, de mozog, Slayer koncert Hegyalján (2013.06.27.)
A Slayer először lép fel Jeff Hanneman halála óta Magyarországon, de mivel már nagyon régóta koncerteznek nélküle, különösebben nem lehetett érezni a tragédiát. Mint ahogy maga a Slayer sem egy olyan zenekar, aminek jól állna, ha egyperces néma csendet rendelne, ezért a szőke gitárosra csak egy, a ráadás alatt megjelenő molinó emlékezett, de ez amúgy is hitelesebb és szerethetőbb gesztus, mint a túl közeli viszonyban állítólag amúgy sem lévő zenekar közös áradozása lett volna.
Fontos változás még, hogy a klasszikus lemezeken doboló, majd viharos körülmények közt kilépő, majd visszatérő, majd megint viharos körülmények közt kilépő Dave Lombardo helyett visszatért a dobok mögé a későbbi lemezeken játszó, de viharos körülmények közt még csak egyszer kilépő Paul Bostaph.
Ezek a körülmények a a Hegyaljás koncerten igazából egyetlen dolgot bizonyítottak: a Slayer tényleg egy gépezet, aminek tulajdonképpen mindegy, hol, mikor és kikkel kell játszani, valahogy felkerül a színpadra, és másfél óra alatt bemutat mindent, amitől jó dolog metált hallgatni. Még arra sem gondolt senki, hogy Bostaph visszatérése után talán kicsit nagyobb hangsúlyt kaphatnának azok a dalok a műsorban, amiken már eredetileg is ő dobolt, így ismét semmi nem szólalt meg a Diabolus in Musica lemezről, és a God Hates Us Allt sem erőltették annyira, mint amennyire amúgy a lemezek minősége alapján indokolt lett volna. Voltak viszont kötelező körök a legutóbbi lemezről, és természetesen a mégkötelezőbb körök a Reign in Blood-South of Heaven-Seasons in the Abyss trióról, de a bemutatkozó Show No Mercyről, egészen fura volt jó megszólalással hallani az épp 30 éves Die by the Swordöt.
Az, hogy milyen volt a Slayer, nem is kérdés, nekem személy szerint meggyőződésem, hogy ez a zenekar egyszerűen nem tud rossz koncertet adni. A kiállás, a rövid átvezetések meg úgy általában az egész minden metál esszenciája, és tulajdonképpen ettől a Slayer a tökéletes metálzenekar. Sokkal érdekesebb, hogy bár tényleg nem úgy tűnik, mintha valaha is vége lehetne ennek a zenekarnak, előbb-utóbb vége lesz a Slayernek. Sőt, vége lesz a Metallicának, az Iron Maidennek, vége lesz a Judas Priestnek, de még a Motörhead sem tarthat örökké. A 2000-es években érkezett utánpótlásból pedig nincs olyan, ami reálisan nézve felkerülhetne egy komolyabb fesztivál nagyszínpadára.
Anthrax - Budapest, 2013. július 30. koncertbeszámoló (2013.07.31.)
Akármit is csinált tavaly nyáron az indianai Elkhartban Charlie Benante a feleségével vagy a felesége Charlie Benantével, bizonyosan nem merült ki a dolog egy kis ordítozásban, hiszen az Anthrax dobosa az utóbbi egy évben nem hagyta el az Egyesült Államok területét, és minden külföldi koncerten Jon Dette helyettesítette a zenekarban, amelynek egyébként köztudottan ő a zenei agya. Szerencsére a többiek legalább nem mondják, hogy Charlie mindezt szabad akaratából teszi, mert úgysem hinnénk el... Így tehát az Anthrax ötödik magyarországi koncertje rendhagyó módon két kisegítővel és az egyik alapító nélkül ment le, ám a New York-i thrasherek így is pusztítóan intenzív, euforikus hangulatú bulit nyomtak a Budapest Parkban.
Ha Benante ügyének háttere egyelőre tisztázatlan is, egy dolog biztos: a két évvel ezelőtti, zseniálisnak is nyugodt szívvel nevezhető, simán a csapat történetének legjobb albumai közé kívánkozó Worship Music elég alaposan visszahelyezte a térképre az Anthraxet. Az csak egy dolog, hogy az igen méretes Budapest Park igen méretes színpada előtti igen méretes placc a keverő vonalán túlig is tömötten megtelt, de talán ennél is fontosabb, hogy mennyit csökkent a csapat táborának átlagéletkora. Még 2010-ben, a cseh Sonisphere fesztiválon (tehát már Joey Belladonna végleges visszatérése után, de még az album megjelenése előtt) is ordító volt, hogy a Big Four másik három bandájával szöges ellentétben mennyire elenyésző számban figyelték harminc év alattiak az Anthrax műsorát, és még korábban, a 2003-as budapesti Summer Rockson is komplett generációs nézőcsere zajlott le a Nightwish és Scott Ianék átszerelése között. Az utolsó lemez a jelek szerint fordított ezen, vagyis nem csak a csúnya kavarások miatt kiábrándult régi rajongók elkötelezettségét sikerült visszaszerezniük, hanem végre egy új generáció is megismerte a zenekar nevét. Ezt innentől kezdve gyakorlatilag tényleg csak szándékosan lehet elszúrni, és ugyan jól tudjuk, hogy az Anthrax még látszólag nyerő helyzetből is simán képes magát a béka segge alá visszalavírozni, ezúttal van egy olyan határozott érzésem, hogy ők is tudják: he megint elkezdik a röhejes személycseréket, még egyszer nincs számukra visszaút.
A purgatórium turbinái - My Bloody Valentine-koncertkritika (2013.06.10.)
A purgatórium turbinái - My Bloody Valentine-koncertkritika.
„Figyelem! EXTRÉM hangnyomás várható, az erre érzékenyeknek füldugó javasolt, amit vész esetén tudunk biztosítani, de sajátot hozni ér!” – hirdették a szervezők az idén harminc éves My Bloody Valentine budapesti koncertje előtt. És valóban! A kultikus státuszba emelkedett ír zenekar fellépésein keletkező zajos hangorkánról már megannyi mesét és legendát lehetett hallani a különböző gitárzenéről szóló diskurzusokban. Ehhez képest egészen kontrasztos a kép, ami az időben érkező koncertlátogatót fogadja: a késődélutáni napsütésben Kevin Shields zenekarvezető csendben, készségesen és mély türelemmel dedikál akár tekintélyes lemezgyűjteményeket is a klub dohányzó-kerthelyiségében. (Fotók: fenytkepezo.tumblr.com)
Közben bentről felcsendülnek a Kollaps koncertjének legelső taktusai, majd rövidesen tisztességes, jó értelemben vett rockzene tölti be a teret. A trió fölösleges manírok és jópofáskodás nélkül játssza el nyers erővel megszólaló, férfias dalait. Nem először látom már a csapatot, és tudom, hogy kisebb koncerttérben nagyobb, legalábbis emlékezetesebb bulira lennének képesek. A barátságtalanul magas és kordonokkal elzárt színpad valahogy nem áll jól a közvetlen, klubéletben jártas zenekarnak. Ennek ellenére hibátlanul teljesítenek. Előzenekar legalábbis annál többet nem igazán tehet, mintsem hogy becsülettel, mindennemű tolakodás nélkül megtölti a rendelkezésére álló műsoridőt. Panaszra tehát nem igen lehet oka senkinek: a számok, a hangerőnek hála, remekül érvényesülnek. Tipikusan az a zene ez, ami nem szorul magyarázatra, nem vet fel kérdéseket. Zsigeri, onnan jön, ahonnan jönnie kell, és szerencsére nem is szeretne ennél többnek látszani. A rock’n’rollt meg kell élni, és csókolom! Egyszerű, mint az egyszeregy.
A Szigetről jelentjük: így szólt a Judas Priest (2011.08.12.)
Budapest – Tegye fel, aztán pedig össze a két kezét, aki hallotta Rob Halfordot sikítani a csütörtöki, két és fél órás koncerten a Szigeten. Hihetetlen volt.
Az idősebb hölgyek sikítsanak - az LGT a Papp László Arénában (2013.02.17.)
Meghökkentően jó életműkoncertet adott a Locomotiv GT szombat este, amelyen egyebek közt kiderült, a nosztalgia nem feltétlenül öl, van, hogy éltet. Hogy a dalokat mintha konkrétan kritikusunk kedvére válogatták volna össze, az a non plus volt az ultrán. Mi volt ez az együttes régen, és micsoda most? - erre a kérdésre is születik valamiféle válasz az alábbiakban.
A Locomotiv GT a nyolcvanas évek legelején afféle fokmérő volt mifelénk. A kemény rock múlófélben volt (a legjava, a Piramis és a nála eggyel súlyosabb P. Mobil lecsengett, előbbit tönkretette, utóbbit elkerülte az igazi siker, így csak az Edda maradt), a magyar új hullám vicces volt, de izgalmas nem, a súlyos punk még nem jutott el távoli vidékünkre (Técső, Kárpátalja), a diszkón csak röhögtek a magunkfajta felcserepedő kamaszok. A Nagy Feró-féle Bikini adását vettük néhányan, de az csak kevesek szórakozása maradt sokáig, hogy D. Nagy Lajos érkezésével gyűlöletünk célpontjává alakuljon át. Úgyhogy ha szokásos kérdésünkre, miszerint melyik a kedvenc együttesed, új ismerősünk - vagy bárki - azt válaszolta, az LGT, összenéztünk, és bólintottunk, igen, ez fiú/lány dettó entellektüel, a mi emberünk.
Bryan Adams újra Budapesten - avagy "Will there ever be another tonight?" (2012.07.30.)
Ha megkérdezi bárki is, hogy hogyan éreztem magamat július 29-én, akkor a válaszom az, hogy vegyesen örömteli volt nekem az a nap. Nagy lendülettel készülődtem Bryan Adams koncertjére, mivel hozzá fűződik egy apró személyes évfordulóm...
Majdnem napra pontosan 20 éve volt, hogy először láthattam ezt a rendkívül tehetséges, végtelenül kedves és szerény zenészt játszani Budapesten - sajnos akkor még csak mérsékelten jó fogadtatással és sikerrel. Az énekes mostanra hatodik alkalommal látogatott el hozzánk: 1992, 2003, 2006 (dupla koncert Budapesten és Debrecenben) és 2007 után ismét az Arénában köszönthettük őt.
De vissza a koncert napjához. Természetesen biztosra akartam menni, hogy bejuthassak újra az első sorba, ezért pár külföldi és magyar rajongó társaságában már dél körül kint várakoztunk türelmesen a helyszínen. A beszámoló elején gyorsan jöjjön is a fekete leves. Végre 7 óra lett, akkor már szépen gyülekeztek az emberek és közeledtek a beengedés percei. Ami se jobb, se rosszabb nem lett, mint amire számítottam, azaz borzalmas volt: 2 kapu nyílt, de nem egyszerre, természetesen először nem az, ami előtt már dél óta ücsörögtek a lelkes rajongók. Ezen a téren sajnos még van mit tanulnia kis hazánknak… De tapasztalt koncertre járóként egy dolgot már rég megtanultam: lehetetlen nincs, csak nagyon kell akarni, úgyhogy 1-2 percen belül már az első sorban voltam és kis helyet foglalva barátaimnak vártam, hogy bevágódjanak ők is mellém. Panaszom nem lehet, tökéletes helyünk lett balközépen. A napnak ez volt a vegyes része, innentől kezdve már semmi problémám nem volt az estével. SŐT!
Cilinderben, bűvésztrükkök nélkül: Slash feat. Myles Kennedy and the Conspirators, Leander Rising @ Budapest Sportaréna (Koncertbeszámoló) (2013.02.07.)
08
2013. feb
20:45
Cilinderben, bűvésztrükkök nélkül: Slash feat. Myles Kennedy and the Conspirators, Leander Rising @ Budapest Sportaréna 2013.02.07.
Szerző: magnetic star Címkék: slash
Slash_2.jpg
Nem lehet vita tárgya, hogy a Guns N'Roses aranykori felállásának vezéregyéniségei közül ki jár továbbra is két lábbal a földön és marad hű a nyers, zsigeri rock n'roll lényegéhez. Már tényleg csak annyi hiányzott, hogy élőben is láthassuk a második szólólemezénél tartó és bivalyerős csapattal nyomuló Slasht. Szóval soha jobbkor!..
Az előbanda szerepében a Leander Rising kipipálhatott egy újabb presztízs-értékű fellépési lehetőséget. Bővebben nem fejtegetném a dolgot, mert a tompa, élettelen hangzás (köztudottan a nyitózenekarok gyakori és sanyarú osztályrésze) sajnos már az elején sokat elvett az esemény hatásából és csak a szett második felére javult valamelyest. Ez nem magukon a zenészeken és kvalitásaikon múlott, úgyhogy aki kedveli a billentyűvel és szívfacsaró énekdallamokkal dúsított modern, groove-os / riffelős muzsikát, a Leander Rising önálló koncertjein számíthat alapos szívidomításra.
Slash_8.jpgHa létezik a hollywoodi Hírességek sétányán saját csillaggal büszkélkedő, sok ezernyi díjjal és elismeréssel jutalmazott lemezmilliomosok között olyan gitáros, akinek az ember simán elhiszi, hogy csak egy erősítőre van szüksége, ahová bedughatja a Les Paulját, aztán hadd szóljon, akkor az Slash. Nála most valóban összeállt a kép. Bő negyedszázadot felölelő, kétórás műsorral állhat ki, amelyben erős hangsúlyt helyez a tavalyi Apocalyptic Love című anyagára és a GN'R alapnótáinak is kiemelt helyük van. Társai – amellett, hogy kinézetre is ideális megfejtést jelentenek – lelkesen, komoly erőbedobással, mégis mértéktartóan teszik a dolgukat. Bárki örülne, ha egy ekkora kaliber karolná fel, viszont nem mindenki tudná, hol a helye. Nyilván a főhős dolgát is nagy mértékben megkönnyíti, ha nem kell problémás, nehezen kezelhető arcokkal egy levegőt szívnia.
Hadd dicsérjem meg külön Myles Kennedyt, akit akkor zártam igazán a szívembe, amikor betegen, magas lázzal küszködve is hiba nélkül énekelt végig egy Alter Bridge koncertet pár éve. Amíg nem volt szerencsém a Made In Stoke DVD-hez, nemigen tudtam elképzelni, milyen lehet az Appetite For Destruction dalainak ultrahedonista sorait olyan valakitől hallani, aki énekesként köröket ver Axl Rose-ra, ugyanakkor frontemberként mindenfajta páváskodástól és allűrtől mentes. Nos, még a legkevesebb, ha azt mondom, hogy van fantázia a dologban... (A Welcome To The Jungle-t Todd Kerns bőgős nyomta, nem kevésbé meggyőzően. A lemezre Lemmyvel rögzített Slash szólónóta Doctor Alibi szintén az ő reszortja egyébként.)
Csoda Albertfalván - a My Bloody Valentine budapesti koncertje (2013.06.10.)
Az utóbbi 25 év egyik legfontosabb, a popzenét csendben megújító zenekara, a My Bloody Valentine tényleg eljött Budapestre, hogy emlékeztessen rá mindenkit, működnek még olyan zenekarok, melyekhez tényleg passzol az amúgy borzasztóan elkoptatott "zseniális" jelző. Kevin Shields és zenekara zajfelhőbe burkolták a közönséget, még ha füldugó nem is kellett.
Mi, My Bloody Valentine Budafokon? [Sőt, mint egy olvasó felhívta rá a figyelmemet, az bizony még Albertfalva.] Méghozzá az egykori Wigwam külsőségeit megtartó Club 202-ben? Nem valami félreértés ez, és a Bullet For My Valentine-ról van szó mégis? Óhatatlanul is ezek a kérdések merültek fel az emberben, és egészen a mai napig volt sokunkban némi bizonytalanság, pláne, hogy az együttes szombati, pozsonyi koncertje el is maradt a crew egyik tagjának lábtörése miatt. Aztán amikor a szervezők elkezdték posztolni a színpadra pakolt erősítőhegyekről készült képeket a Facebookon, már nem volt visszaút: igen, még egyet törleszt Budapest, és láthatjuk végre a zenekart, amelynek sok hamis prófétával ellentétben még tényleg van legendája.
Dream Theater: Köszönöm szépen, kapd be! (2009.07.12.)
Július elsején fergeteges koncertet adott az Arénában az amerikai Dream Theater gárdája. James LaBrie-val, az aznap kiváló formát mutató énekessel még a koncert előtt nyílt lehetőségem csevegni. Üdvözöllek újra Magyarországon, hogy tetszik az Aréna? Nem semmi, hogy ezúttal itt lesz a buli...?
- Igazán király, örülünk neki, hogy van egy kis változás, és nem ott játszunk, ahol eddig mindig! Szóval tényleg felvillanyoz, az új helyszín. Jó kis buli lesz!
Egyen megváltás: AC/DC, Budapest 2009.03.23. Papp László Sportaréna
Nem emlékszem mikor voltam olyan koncerten, amelynek nem volt kint egyetlen plakátja sem az utcákon, amelynek nem volt gyakorlatilag semmilyen reklámja, mégis teltházas volt. Vajon mi mozgatja az embereket, miért rajonganak ezért a zenéért? 17 album után sem a stílus, sem a zene nem változott. A szövegvilág nem világmegváltó. De ezt a mocskos R&R-t nem tudja más így játszani… Egyszerűen élvezetes, a hallgató minden végtagja mozgásnak indul. Szorongatom a közel 17000 Ft –os jegyet, és azon gondolkodom, miért vettem meg gondolkodás, mérlegelés nélkül? Az 1970-es évek közepétől nyomják a rockot, ugyanazzal a lendülettel, ugyanolyan minőségben, hangzással. Más zenészek vagyonokat költenek és hónapokat töltenek új és új hangzás kifejlesztésére. Lemezről-lemezre próbálnak megújulni, majd megjelenik a következő AC/DC album és mindenki mást lemosnak a listákról. Biztos pont az életemben ez a zenekar. Gyakorlatilag mindegy melyik album pörög a lejátszóban (persze vannak kedvenceim), a fejem ritmusra mozog. Dögös ütemhalmaz, fülsüketítő ének, fanyar humorú, könnyen megjegyezhető szövegek, ellenállásnak helye nincs, jönnek a magával ragadó riffek.
Kész, vége, ennyi volt: utolsó koncertjét adta a Nine Inch Nails (2009.09.14.)
Los Angelesben lépett fel legutoljára a Nine Inch Nails. Gary Numan és Dave Navarro is a színpadra lépett a zenekar turnéjának utolsó állomásán. A zenekar három órás koncertet adott a Wiltern Színházban 10-én; ezzel Wave Goodbye nevű turnéjük utolsó állomásához érkeztek.
„Ennyi volt”, mondta Trent Reznor a színpadon, majd hozzátette:„ Nem folytatjuk tovább mint Nine Inch Nails. De mindannyian zenélni fogunk továbbra is.”
A koncerten számos vendégzenész is fellépett, így a zongorista Mike Garson, aki korábban David Bowie-val is együtt dolgozott, majd később a zenekar The Fragile című munkáján működött közre. Numan három dal erejéig volt a színpadon, majd Navarro eljátszotta a Piggy (Nothing Can Stop Me Now!) című dalt - adta hírül a Rolling Stone magazin.
A ráadásban végezetül a Nine Inch Nails eljátszotta a Joy Division Dead Souls című dalát is.
Kristálytiszta, érzelmes rockerhang Bryan Adams koncertbeszámoló (2012.07.31.)
Negyedszer adott koncertet Magyarországon Bryan Adams kanadai rocksztár vasárnap este a Papp László Budapest Sportarénában. Mostani körútján összegez: több mint harmincéves pályafutásának legfontosabb dalait veszi sorra városról városra. Két és fél óra zenei tökély.
Hasonló cikkek
Ismeretlen barát tette boldoggá az X-Faktor pici lányát
Bryan Adams Budapesten lép fel júliusban
Bryan Adams zenei pályafutását 1977-ben kezdte: akkoriban még a keményebb, hard rock vonalon mozgott, később váltott át a romantikus balladákra. A Summer of ’69 című dal hozta meg számára a rég áhított áttörést. Több mint 12 millió darabot adtak el belőle – azóta is ez a legsikeresebb albuma. Aztán jött az ütős hangzású Waking Up The Neighbours album, mostani koncertjén a címadó dallal futottak neki az estének.
Utoljára 2007-ben járt Magyarországon Bryan Adams, akkor a Felvonulási téren állt színpadra, nem kevés sikerrel. A katarzis most sem maradt el.
A fásultság, a sallangok, az unalom nem ismert fogalmak Bryan Adams és társai számára, pedig ugyanazokat a dalokat játsszák el estéről estére, évek, évtizedek óta. Mégis ugyanolyan önfeledten, boldogan, maníroktól mentesen állnak színpadra, mintha csak most léptek volna elő valamelyik garázs mélyéről, hogy megmutassák tehetségüket. Középkorú örökifjak, professzionális rockerek, örömzenészek, akik vödrök, serpenyők és tésztaszűrők segítségével is képesek csodás összhangot varázsolni.
A koncert látványvilága, a színpadkép letisztult és egyszerű: a már fotográfusként is jegyzett Bryan képeinek hangulatát idézte. Ők maguk sem vitték túlzásba a színpadi megjelenést: fekete ing, fekete farmer, hisz tudják jól, bárki bármit mond, a lényeg a hangszereken, a hangzáson van.
Bryan Adams is éppen ezért szeret koncertezni: hogy rajongói vele együtt tomboljanak, és énekeljék szeretett dalait, az újabbak közül az If You Wanna Leave Met, az 18 Till I Die-t vagy a Cloud Nr. 9-t. De egy ilyen retrospektív koncertről nem hiányozhatott az 1992-ben Grammy-díjat kapott Everything I Do I Do It For You, a Summer Of ’69, a Heaven vagy például a Run To You sem. Két és fél óra zenélés megállás nélkül: kristálytiszta, hiba nélküli ének, a gitározás mellett pedig még szájharmonikán is játszott a kanadai rocker. Az este másik főszereplője Keith Scott szólógitáros volt, aki évtizedek óta dolgozik együtt a zenésszel. Hátborzongató, játékos gitárszólói közben még arra is volt energiája, hogy egy-egy bátrabb hölggyel flörtöljön.
Igazi szórakoztató figura: ahogy minden koncertjén, most is felhívott egy lányt, aki vele énekelhette el a Mel C-vel közös Baby, When You’re Gone című számot. Akadt más szerencsés is: az If You Want To Be Badet egy lelkes rajongónak címezve játszotta pajkosan végig. Tina Turnerrel közös slágerét, az It’s Only Love-ot is, ezúttal – hiszen a rocknagymama nem volt hivatalos erre az estére – Keith Scott-tal adta elő, aki Tina Turner részeit szólógitárján játszotta el.
Már az este elején jelezte: hosszú koncertre készüljön mindenki. A két és fél óra mégis röpke pillanatként telt el, a gyors meghajlás után azért egy szál gitárral mégis visszatért. A Straight From The Hearttal és az egykoron Stinggel és Rod Stewarttal közösen jegyzett All For One-nal búcsúzott közönségétől. Bryan Adams legutóbbi stúdiólemeze, a 11 2008-ban jelent meg. Azóta nem tervezi, hogy új lemezzel rukkoljon elő, nem érzi hiányát. Ami teljesen érthető.
Forrás:
MNO
Olvasta már?
Letartóztatták a butuska cicababa együgyű tesóját
Címkék: Bryan Adams, zene, koncert, rajongók, Papp László Budapest Sportaréna
Kövessen minket a FACEBOOKON!
A KÁRPÁTINFO.NET LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!
A rovat további cikkei
Martsa István születésének 100. évfordulójára emlékeznek
Csillagot kapott a világhírű slágerek előadója
Zsidó Nyári Fesztivál: 2012 augusztus 26 – szeptember 4.
Drágán adja az olimpiai felvételeket az MTVA
Meghalt Maeve Binchy bestselleríró
Elhárult az utolsó akadály, egyesülhetnek
Szereplőket keres a Barátok közt
Ben Stiller hiába kommandózik
Hirszemle.net: Kultúra
Összedőlhet a Colosseum
Híres dalok ismeretlen eredetije
Vasárnap összejönnek a balatoni lovasok
Dirty Black SummerFest a Dürerben
Martsa István születésének 100. évfordulójára emlékeznek
Lemondott Bob Dylan-idézet hamisítása miatt
Elhunyt az imádott írónő
Dől a Colosseum
Caspian és ILikeTrains a Dürerben
Újra ostrom alatt a híres vár
A szerkesztő ajánlata
Kozma Dominik kihagyta a 100 m gyors előfutamát
oroszvilag.hu
Ukrajna a Vámunió felé tart?
ipon.hu
Szemetet "bekapó" szemétkosár?
tsn.ua
Havonta 14 milliárd hrivnya adósságot kell törlesztenie az államnak
VV Csabi csaknem eltörte Veronika orrát
Doppingolással vádolják a Lochte-t megelőző 16 éves úszólányt
Címkék
labdarúgás egészségügy Nagy-Britannia Magyarország Kárpátalja érdekesség bűnügy gazdaság USA Oroszország Ukrajna Európai Unió
Tovább
Megint leomlott a fal Budapesten (2013.08.26.)
Roger Waters @ Puskás Ferenc Stadion, 2013.08.25.
Ha valaki rajong az úgynevezett Igényes Zenéért, akkor szinte garantált, hogy a Pink Floyd az egyik kedvence. Fontos megemlíteni az Igényes Zene mellett, hogy ezek az emberek mesterei voltak a hangszereiknek, elképesztően átgondolták a lemezeket, és például a The Wall nem egy egyszerű poplemez ám, hanem egy olyan színmű, ahol minden egyes hangnak örökérvényű üzenete van. Roger Waters is érzi a közmegítélést, ezért talált rá okot, hogy már évek óta szólóban turnéztassa az 1979-ben megjelent lemezt, hiszen az a személyes, elszigetelődésről szóló mondanivaló, illetve az arra könnyen ráhúzható zsebtársadalomkritika, amit akkoriban összehozott, épp úgy eladható 2013-ban is a Nagy Gondolatokra és Igényes Zenére fogékony közönségnek. Belőlük egyébként meglepően kevés volt a bő félházas Puskás Ferenc Stadionban, pedig a jegyüzérek még a színpadra is ajánlottak jegyeket. (Fotók: Mohai Balázs/MTI)
Abba tényleg felesleges belemenni, hogy mennyire hiteles úgy kritizálni a multikat, hogy egy 69 éves zenész Nike-hoz hasonló márkanévként turnéztatja meg a zenekarával közösen 34 évvel ezelőtt írt lemezét, de ez végülis lényegtelen is. A fontos az, hogy jó-e a koncert, és hogy Roger Waters ad-e valamit a gátlástalan profithajhászat beismerésén kívül. És igen, ad. Lehet itt hőbörögni rajta, hogy az idő közben Richard Gere-ré változott Waters milyen szájbarágósan mutatja be a szerinte létező világot, de ez nem volt le semmit abból, hogy a The Wall van olyan grandiózus lemez, amit érdemes 2013-as technikával előadni. A fellépés végre tényleg elmosta a koncert és a színház közti határokat: egy évtizedek óta kiégett zenész egészen tökéletesen játszotta el, hogy szenvedélyesen tudja ostorozni a globalizációt és az USA külpolitikáját egyszerre. A tökéletesre polírozott látványvilággal együtt tényleg el lehetett felejteni, hogy mennyire idegesítő is, amikor valaki a lehető legkapitalistább módon teszi pénzzé a kapitalizmus kritizálását.
Metálhakni langyosan (2010.05.14. Puskás Stadion)
Tizenegy éves kihagyást követően tért vissza Budapestre a Metallica és adott közel telt ház előtt egy olyan koncertet a Puskás Ferenc stadionban, amiből kiderült, miért őket tartják a világ egyik legolajozottabban működő szórakoztatóipari gépezetének. A baj csak az, hogy a szakmunkában gyártott koncertek semmit sem érnek.
Mindenki a Slayerre volt kíváncsi a Hegy' első napján (2013.06.28.)
Minden várakozást túlteljesítő koncertet adott a legendás Slayer a Borsodi Hegyalja Fesztivál szerdai napján. Tom Araya csapatát több ezren nézték végig, a zenekar pedig nevéhez méltóan szinte levadászta a közönséget. Megszerette Tokajt Jason Newsted is, a Metallica ex-basszerosa remek ízelítőt adott nyáron érkező bemutatkozó lemezéből. Az Everytime I Die a Pepsi-, míg az Asking Alexandria a Borsodi Nagyszínpadon mutatkozhatott be végre a nagyszámú magyar közönségnek.
Az első nap Dieselboy maratoni drum 'n bass partyján kezdődött csak az igazán nagy ugrálás, a DJ producer bulijára ezernél is többen gyűltek össze. A Hegy' második napjára Phil Anselmo érkezik a Down élén, akit ráadásul bográcsozásra is várnak még fellépésük előtt.
Hogy az egyik hatalmas magyar Slayer rajongó külön erre a napra gyártott, a zenekar logójával és arculatához illően tervezett egyedi ülőgarnitúra, vagy a Hegy' hálás közönsége hatotta meg leginkább Tom Araya és Kerry King zenekarát, azt nem könnyű eldönteni, viszont a banda kijött az intenzív és klasszikusokkal teli koncert után, hogy a fesztiválozókkal együtt is hegyaljázhasson.
Az Asking Alexandria hívei a délután szervezett dedikáláson gyűjthettek be aláírásokat kedvenceiktől. A brit csapat első magyarországi fellépése hangosra sikeredett, de ugyanez igaz Jason Newsted koncertjére is, aki bizonyította, hogy közel egy évtizedes kihagyás után is nagyon elemében van. Zenekarának mexikói dobosa megkóstolta a szabolcsi almapálinkát, a hírek szerint nagyon elégedett volt a hazai különlegességekkel.
Igazi kuriózum volt a Dez Fafara vezette Coal Chamber és az Everytime I Die Pepsi Nagyszínpados koncertje is, de aki már nem a gitárdallamokra vágyott, az a Malátabárban pörgő Dieselboy drum 'n bass buliján, vagy a Bomba színpad DJ partyján őrülhetett meg.
NIN: búcsú a magyar rajongóktól (2009.07.11.)
A Nine Inch Nails jubileumi és egyben búcsúturnéja keretében látogat el másodszor hazánkba. (Az első fellépésre 2007 nyarán a Sziget nagyszínpadán került sor.) Mivel Trent Reznor nem akar kiöregedett rocksztárrá válni, és csupán pénzért haknizni a deszkákon, bejelentette, hogy az idén 20 éves zenekarát a turné után feloszlatja.
Az Ohio államban alapított bandának amúgy eddig is gyakorlatilag két alteregója létezett. Egyrészről egy stúdió NIN, ami egy személyben Reznort jelenti. Ugyanis mind a zenét, mind a szövegeket ő írja, és a lemezfelvételek során általában ő is játszik fel minden hangszert. Illetve egy koncertező NIN, amelynek a felállása turnéról-turnéra változik.
Queensryche, Perfect Symmetry, Ad Astra - Budapest, 2013. október 23. koncertbeszámoló (2013.10.24.)
Előzetesen nem mertem volna megtippelni, hányan veszik a fáradságot, hogy adjanak még egy sokadik utolsó esélyt is a Queensryche-nak, akik körülrajongott istenekből váltak fokozatosan páriává a rajongók szemében. Az új énekessel, a Geoff Tate helyére állított Todd La Torrével adott első magyarországi koncert nézőszáma alapján egyből látszott: a váltás és a rajongócsalogató old school setlist nem édesgette vissza automatikusan a bandától elpártoltakat. A Club 202 tánctere elég jól megtelt, kicsit még talán többen is jöttek össze, mint három évvel ezelőtt a PeCsában, de nagyságrendi különbségekről így sem számolhatok be: az egykori sztárzenekar egyelőre még mindig csak a gödör aljáról mászik felfelé, az pedig csakis rajtuk múlik, közben visszazuhannak-e oda, ahová évek kitartó munkájával küzdötték le magukat. A koncert fényében igen jó esélyekkel indulnak a küzdelemben, de ehhez hosszabb távon bizony a lemezfronton is masszívabb folytatásra lesz szükség.
Az Ad Astra rokonszenves csapat, a dalaik is tele vannak kreatív, ütős ötletekkel, két dolgon azonban muszáj lenne javítaniuk. Ezek közül az ének a fontosabb, ami lemezen is messze van a száz százalékostól náluk, élőben azonban még inkább kiütköztek a hiányosságok. Pontosan a fejemben van, mit kellene hallanom, és az tetszik is, a gyakorlati megvalósítás azonban nagyon nem klappol: Erdélyi Peti hangadottságai a jelenlegi formában egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy maradéktalanul visszaadja általuk az elképzeléseket. Ez bizony így, ebben a formában kevés az okosan megírt, fogós témákkal is bőségesen megpakolt dalokba, a Peter Gabriel-féle Sledgehammer egyébként szintén ötletes feldolgozását pedig szabályszerűen kivégezte az ének. A problémán vagy profi énektanárral, vagy egy képzettebb hang gazdájának bevételével lehet segíteni, de mivel utóbbiból Magyarországon nincs túlkínálat (pláne ezen az agyas, progos vonalon), én inkább az első verziót favorizálnám náluk. A másik kényes pont a még mindig kissé amatőr benyomást keltő színpadi kiállás, ami szintén messze elmarad a tagok hangszeres tudásától. Minden tekintetben szimpatizálok az Ad Astrával, a lemezeiket is érdemes meghallgatni, mert tényleg marha jó dolgokat játszanak, de ez a produkció azért még nincs teljesen készen. Megpróbálhatnám mindezt elkenni, de csak velük szemben lennék inkorrekt.
A Perfect Symmetryt a magyar progresszív metal színtér legfényesebb időszakában, az ezredforduló környékén nagyon sokszor láttam, most azonban már évek óta nem, így kíváncsian vártam őket. A régi-új énekessel, Kovács Attilával kiálló, sok mindent megélt banda tavalyi lemeze, a Tökéletes szándék jól sikerült, így a feltételek is adottak volt a tökéletes hangulathoz, a színpadi jelenlétet azonban náluk is lehetne erősíteni, mert emlékeim szerint régebben azért ennél dinamikusabban, lendületesebben hozták magukat. Nyilván nem várok Death Angelt idéző rohangászást tőlük, ez a finoman meghangszerelt, sok ízes dallammal teli muzsika nem is kívánja meg mindezt, de azért nem is kellene úgy játszani, mint akiket a színpadhoz szegeztek. perfect_symmetry_k2013_01Egy frontember esetében különösen zavaró az ilyesmi. Zeneileg amúgy nem lehetett belekötni a produkcióba, jól játszottak, a dalaikkal sincs gond, de hát ebben nincs semmi újdonság. A közönség le is vette őket, még ha nem is róluk szólt ez az este.
Őszintén szólva felemás érzések keringenek bennem a Queensryche fellépésével kapcsolatban. Előrebocsátom: egy olyan koncert egyszerűen fizikailag nem lehet rossz, amely a Queen Of The Reich-hal kezdődik, majd a Take Hold Of The Flame-mel ér véget, és a köztes időben a banda három új dalt leszámítva kizárólag a legjobb, 1990-ig tartó korszakából válogat. A korszakalkotó seattle-i heavy metal csapat tábora elképesztően régóta várta, hogy végre élőben hallja ezeket a dalokat, a tavaly forgószél-sebességgel Geoff (egyszer és mindenkorra tisztázzuk: nem dzseoff, dzsioff vagy pláne dzsoff, hanem dzseff) Tate helyére állított Todd La Torre ráadásul tökéletes énekes, erről az oldalról tehát biztosan nem érheti szó a ház elejét. Katarzisom viszont ennek ellenére sem volt, ami akár az én cinikus hülyeségem is lehet – így, egy nappal később egyelőre még nem tudom pontosan eldönteni.
Slash: A jó hangzás titka nem atomfizika (2013.02.09.)
Kerekasztal-beszélgetésen kérdezhettük a Guns N' Roses egykori gitárosát, Slasht csütörtöki, budapesti koncertje előtt. A rock 'n' roll, a Velvet Revolver és a következő lemez mellett szóba kerültek még a kígyók, a flippergépek, a közösségi média és a horrorfilmek is.
Hosszú sor kígyózott már csütörtök délután a Papp László Sportaréna előtt. A Guns N' Roses egykori gitárosa, Slash koncertjére jöttek, bár lehet, egy részüknek még jegye sem volt. A cápaként köröző üzérek közelébe mindenesetre senki sem merészkedett. Az aréna másik oldalán egy jóval kisebb csoport fagyoskodott: ők voltak azok a sajtósok, akik interjút készíthettek, vagy kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az MTV-korszak egyik legnagyobb élő alakjával, (s talán) az utolsó gitárhőssel.
Slash, a rock 'n' roll nagy hőse
Utóbbi tényt erősítette a szigorú protokoll is: együtt mentünk be a stadion labirintusán keresztül az interjúszobába. Utunk során szinte kizárólag biztonsági őrökkel találkoztunk, és míg várakoztunk, úgy éreztük, ezek a marcona emberek a rock 'n' roll bölcsét őrzik, aki valamiféle nagy titok tudója. A turnémenedzser is úgy szorította a papírpoharas kávéját, hogy ne legyen kétségünk: ha nem viselkedünk rendesen, nyakunkba borítja a barna löttyöt.
Slash – Pisztolyok és Rózsák (2013.02.08.)
Remélem mindenki tudja kiről van szó, tegnap Magyarországon játszott Slash a bandájával, én meg jól ott voltam, postot is simán megér. Nehéz volt elintézni, hogy pont a születésnapomon jöjjön, de sikerült. :)
Milyen volt a koncert? Természetesen állat volt, simán megérte az árát a jegy, bár én ajándékba kaptam karácsonyra-szülinapomra, szóval így meg aztán főleg. A koncert az Arénában volt, ami azért nem egy Wembley, meg hát a hangosítás sem volt tökéletes, de azért így is jól szólt. Olyan jól, hogy amikor Slash megszólaltatta az első Riffet, vagy egy percre kirázott a hideg. Elképesztő ahogy szól Slash kezében a Gibson Les Paul, de erre majd még visszatérek.
Mióta nincs Axl Rose, Slash a Myles Kennedy zenekarral tolja, és mivel eddig csak youtube-on hallottam őket párszor, nem voltam nagy véleménnyel az énekesről, de a koncerten kellemesen csalódtam. A saját számok mellett eljátszották a fél Appetite for Destruction albumot, Sweet Child, Paradise City, Welcome to the Jungle, Nightrain, Rocket Queen, az összes jó kis dal megvolt. Szóval azt kell mondjam ez a Myles gyerek nagyon is jó énekes. Nyilván teljesen más mint Axl Rose, mégis nagyon szépen énekel, egyáltalan nem volt zavaró, hogy az ezerszer hallott Guns nótákban máshogy szól az ének. Nem mellékesen a ritmusgitárosnak is baromi jó hangja van, pár Guns nótát ő is eltolt, és hát le a kalappal, királyul eltolta ő is.
Visszatérve Slash-re. Én többek közt Slash miatt kezdtem el gitározni még 18 éves koromban, nem kérdés, hogy ott van a világ legjobb gitárosai közt, pedig… Elvileg nem is olyan jó gitáros. De mégis. 2009-ben a Time minden idők 6. legjobb gitárosának választotta, míg a Rolling Stone magazin csak a 65-nek. Közben volt olyan magazin is akik minden idők legjobb riffjének szavazták meg a Sweet Child o’ Mine elején hallható riffet, tehát látszik, hogy igen nagy a szórás. Szerintem is tény, hogy Slash nem a leggyorsabb, és nem a legpontosabban játszó gitáros, mégis ott van a világ legmeghatározóbb zenészei közt, ezt kár is lenne vitatni. Az Appetite for Destruction egy tökéletes album volt, egy meghatározó pillanat a rockzene történetében, ezt az albumot meg nagyrészt maga Slash pakolta össze, nélküle nincs ez az album az biztos. Az én toplistámon mindenképp ott van Slash a Top 5-ben, és ott is fog maradni, egyszerűen nem tudom megunni azt a tipikus Slash hangzást, amit még hulla részegen is bármikor produkál a gitárjával. PS: most már nem iszik, mert pacemakere van, ettől fuggetlenül végigrohangálta simán a két órás koncertet.
Sorozatlövést eresztettek meg a Népstadion közönségére (Roger Waters a The Wall-koncert) (2013.08.26.)
Repült a gigantikus fekete disznó, sokkoló képeket vetítettek az egyre csak épülő falra, magyar gyerekek énekelték, hogy nincs szükségük oktatásra. Az államterrorizmus áldozatainak ajánlotta Roger Waters a The Wall-koncertet és beszólt a kormánynak.
„KURVÁRA NEM” – volt olvasható a hatalmas kivetítőn magyarul, és angolul is, amikor a vasárnap Roger Waters a Mother című dalban éppen azt a kérdést tette fel, hogy "Mother, should I trust the government? (Anya, megbízhatok a kormányban?)". Mielőtt bárki megint az Orbánék elleni nemzetközi ármányt látná a gegben, szögezzük le, a felirat Berlinben németül jelent meg, Bukarestben románul. A Pink Floyd egykori frontembere a mindenkori és „mindenholi” kormányok elleni bizalmatlanságra hívott fel.
Előre figyelmeztettek a szervezők, hogy Waters percre pontosan kezdi „a világ legnagyobb utazó produkcióját”. Igazuk volt: negyed kilenckor a majdnem megtelt egykori Népstadionban megkezdődött a The Wall. Már a díszlet lenyűgöző volt, a stadiont keresztben egy hatalmas fal szelte ketté, amely csak a színpadnál (amely fölött egy hatalma köralakú vásznat feszítettek ki) volt egyelőre hiányos. A koncert első részében folyamatosan beépült ott is, hogy végül teljesen elválassza a zenészeket a közönségtől.
A fal egyben hatalmas filmvászonként szolgált, amelyen nemcsak a zenészeket láthattuk közelről, hanem amelyre különböző animációs bejátszásokat, fotókat, videókat vetített a – ha jól számoltuk – 36 vetítőegység. Megjelent a halott édesapa fotója, majd még egy halott katonáé, még egy, még sok, hogy végül minden egyes téglán a különböző háborúkban elesett embereket toljon elénk a fénytechnika. A falon repülők húztak el (néha mi magunk voltunk a vezetőfülkében), hogy teleszórják a világot bombáikkal. Először kereszteket oldottak ki a bombázók (de jó, hogy nem Alföldi rendezte a produkciót…), majd sarló-kalapács, horogkereszt, zsidócsillag, félhold, továbbá Macdonald’s, Mercedes, Shell-logók. Időnként a falon feltűntek az Alan Parker-film híres jelenetei is.
Az impozáns látványt emellett tűzijátékok, óriás bábuk (például a filmből jól ismert tanár figurája) fokozták. De rögtön az elején egy repülő is „becsapódott” a falba: a fejünk fölötti drótkötélen csúszott le a reflektoroszlopró
Sting-szimfónia Sting karizmával koncertbeszámoló (2011.07.01.)
Sting minden bizonnyal unja azokat a dalokat, amelyeket harminc éve játszik. Hogy ő is élvezze a koncerteket, ne csak a közönség, lenyomott egy komplett szimfonikus zenekart a torkunkon. És mi élveztük.
Sztriptíz és gőzmozdony-bugi: az AC/DC Budapesten - képekkel (2009.03.23.)
Koncertet másfél évtizede nem előzött meg akkora felhajtás kis hazánkban, mint a rockveterán AC/DC tegnap esti Arénás koncertjét. A jegyek 26 óra alatt keltek el még októberben, így a jegyüzérek jókat kaszáltak a koncert előtt. Azt ugyan nem értem, hogy ha anno, tíz perccel a jegyirodák nyitása után állóhelyi jegyhez jutottam, az miért nem a színpad elé szól, de ezen a csalódáson viszonylag hamar túltettem magam. A rajongók hosszú tömött sorokban érkeztek már hét órakor, sokan nem átallottak villogó AC/DC feliratú ördögszarvat húzni a fejükre a hecc kedvéért. Az Aréna az ír The Answer félórás bemelegítésére gyakorlatilag már megtelt. A négytagú banda élőben egész jól nyomta a 70-es évek füstjével erősen átitatott muzsikáját.
Vasszűz és a Sokol rádió feeling a Sziget Nagyszínpada előtt (2010.08.15.)
Az Iron Maiden szombat esti szigetes koncertje valószínűleg nem a pozitív hangon emlegetett események sorát fogja erősíteni. Sajnos. A zenekar igyekezett, az idő jó volt, a közönség szép számban eljött, de nem elégült ki elvárható mértékben.
Meghatározás
A rock egy könnyűzenei műfaj, mely a II. világháborút követően egész kulturális forradalmat indított. Lehetőséget adott a fiatal generációnak a bennük lévő lázadó életérzés kifejezésére. A zenei megújulást követte az öltözködési stílus és a teljes viselkedéskultúra megváltozása. A rock.lap.hu ebben a témakörben gyűjti össze az igényes linkeket.